Rendszeres olvasók

2010. november 12., péntek

Egyszerűen Egyszerű

Manyi kért meg, hogy beszéljünk erről a sálról.


A sál Nina mintája, és itt megtalálható. A fordításhoz engedélyt kértem és kaptam Ninától. Azt írta, még finomítanak a mintán, de szerintem az eredeti alapján is meg tudjuk kötni.
Nagyon szépen köszönjük, Nina!


Mivel a minta német, ezért Adélt is megkérdeztem, nehogy elnézzek valamit.

A sál kötése Adél segítségével:

Kötsz 5 sort lustakötéssel.
Következik a Netzmuster, az első 4 és az utolsó 2 szemet lustakötéssel kötjük, a többit a rajz szerint kötjük, az 5-10 szemes részt tetszés szerinti szélességben lehet kötni.
A 3-10 sort kell ismételni ameddig szeretnéd.

Utána következik a Zwischenmuster (átmeneti minta), tetszés szerinti hosszúságig köthető.

Visszatérünk a Netzmusterhez, a rajz első sorával kezdünk, utána ugyanannyiszor ismételjük a 3-10 sort mint az első alkalommal.
Majd a végén 5 sor lustakötés következik és lazán leláncoljuk.

Hát ennyi lenne, tényleg egyszerű!
 

2010. október 7., csütörtök

Toszkána kendő nagyobb méretben



Többen írtatok, hogy vékonyabb fonalból kötnétek meg a Toszkána kendőt.
A vékonyabb fonalból sokkal kisebb lesz, ezért az alapmintát többször kell ismételni.

Az csipkeszegély ismétléséhez 12+5 szem kell, valamint a szélszemek és a középső szem (3+3+1  szem). Mivel két fél részből áll a minta, így valahányszor (páros számú valahányszor) 12 + 2x5  + (3+3+1), vagyis valahányszor (páros számú valahányszor) 12 +17 szem kell összesen.

Az eredeti minta 8 ismétlésekor 137 szem van a szegély kezdésekor, minden mintaismétlés után 12 szemmel több van a tűn.
A további ismétlések így alakulnak:

9 ismétlés   > 149 szem > 149-17=132 > 132 : 12= 11 levélpár
10 ismétlés > 161 szem > 161-17=144 > 144 : 12= 12 levélpár
11 ismétlés > 173 szem > 173-17=156 > 156 : 12= 13 levélpár

és így tovább. Ezek szerint akárhányszor ismétled az alapmintát, mindig illeszkedni fog a szegély.

2010. szeptember 30., csütörtök

Kötős kifejezések

Kötős kifejezések magyarul

Általános kifejezések:
[  ]
work within as many times as directed
a zárójel közötti részt ismételni
(  )
work within as many times as directed
a zárójel közötti részt ismételni
*
repeat following single asterisk as directed
a csillagot követő rész ismétlődik
*  *
repeat between asterisks as many times directed or repeat from given instructions
a csillag közötti részt ismételni
alt
alternate
másik, cserélődik, felvált
beg
begin/beginning
kezdés, kezdeni
bet
between
között
CC
contrasting colour
ellentétes szín, kontraszt szín
cont
continue
folytatni
dec
decrease/decreases/decreasing
fogyasztani/fogyasztás(ok)
FL or fl
front loop(s)
a szem első „lába”
foll
follow/follows/following
folytatni/következő
inc
increase/increases/increasing
szaporítani/szaporítás(ok)
lp(s)
loop(s)
hurok (a szem „lába”)
MC
main color
alapszín
pat(s) or patt
pattern(s)
minta/minták
pm
place marker
kötésjelölő elhelyezése
prev
previous
előző
rem
remain/remaining
marad/maradék
rep
repeat(s)
ismétlés(ek)
rnd(s)
round(s)
kör(ök)
RS
right side
a színe
sk
skip(ped)
kihagy/kihagyott
sl st
slip stitch
leemelt szem/szemet leemelni
st(s)
stitch(es)
szem(ek)
tbl
through back loop
a szem hátsó lábát/lábán
tog
together
együtt/össze
WS
wrong side
a visszája
yo
yarn over
ráhajtás


Kötős kifejezések

BO
bind off
leláncolni
cn
cable needle
körkötőtű
CO
cast on
szemet felszedni
dpn
double pointed needle(s)
zoknikötőtű
K or k
knit
sima (kötni)
k2tog
knit 2 stitches together
jobbra dőlő fogyasztás, két szemet simán összekötni
kwise
knitwise (as if to knit)
mintha sima lenne
LH
left hand
bal kéz (bal tű)
M1
make one stitch
egy szemet szaporít
M1 p-st
make one purl stitch
egy szemet fordítottan szaporít
P or p
purl
fordított
p2tog
purl 2 stitches together
két szemet fordítottan összeköt
psso
pass slipped stitch over
az átemelt szemet áthúzni a lekötött szem felett
pwise
purlwise (as if to purl)
mintha fordított lenne
rev St st
reverse stockinette (purl side is the right side)
fordított harisnyakötés (a színén fordított,a  visszáján sima)
RH
right hand
jobb kéz (jobb tű)
skp
slip, knit, pass slip st over (1 st decrease)
leemel, leköt, az átemelt szemet áthúzni a lekötött szem felett
sk2p
slip 1, knit 2 together, pass slip stitch over the knit 2 together (2 sts decrease)
bal tű felé dőlő hármas fogyasztás, leemel, két szemet összeköt, az átemelt szemet áthúzni a lekötött szem felett
sl
slip
leemel
sl1k or sl1p
slip 1 knitwise or purlwise
1 szemet simán leemel/ fordítottan leemel
ssk
slip, slip, knit these 2 sts together (1 st decrease)
bal tű felé dőlő fogyasztás, leemel, leemel, simán összeköt
sssk
slip, slip, slip, knit these 3 sts together (3 sts decrease)
jobb tű felé dőlő hármas fogyasztás
leemel, leemel, leemel, összeköt
St st
sstockinette stitch/stocking stitch
sima kötés/harisnya kötés (a színén sima, a visszáján fordított)
wyib or wyif
with yarn in back or front
a fonalat hátul vagy elöl vezetve
yfwd
yarn forward
a fonal előtte van
yrn
yarn
fonal
yon
yarn over needle
ráhajtás


Ha bármi hibát találtok, vagy bármire tudtok jobb kifejezést, megfogalmazást, kérlek szóljatok!

2010. szeptember 27., hétfő

Útmutató a miniponcsóhoz



Többen rákérdeztetek a másik blogon is és levélben is a miniponcsóra, ezért írok hozzá egy kis útmutatót.

A miniponcsó tulajdonképpen egy széles sál, aminek az egyik rövidebb oldalán gomblyukak vannak, és az egyik hosszú oldalán gombok.

Bármilyen mintával meg lehet kötni, ezt rátok bízom.
Legyen körben egy szegély lusta kötéssel, ez 6-6 szem a két hosszú oldalán (az első szemek mindig leemelve), és a két rövidebb végén pedig 8-8 sor lusta. Az egyik rövidebb végén a 4. sorban van 4 gomblyuk. Ezt nagyon egyszerűen szoktam csinálni (1 ráhajtás, kettőt össze), nincs szükség bonyolításra, mert úgyis vastag fonalból készül, és így pont elegendő méretű lesz a gomblyuk egy közepes méretű gombhoz.
A gombok felvarrását a gomblyukakhoz képest  lerajzoltam. Nem egy művészi grafika, de a célnak megfelel. 

Kék pötty: gomblyukak.
Piros pötty: gombok.

2010. szeptember 22., szerda

Bordás fejpánt


Anna talált egy fejpántot a Drops-on, és egyeztettünk, hogy is kell ezt megkötni.Aztán megbeszéltük, hogy felteszem ide, hátha más is kedvet kap hozzá.

A háta közepén kezded, 19szemmel.
1. sor (színe):  1 sima, (a szélszem lusta lesz végig) *2 sima, 1 fordított* ötször, majd 2 sima, 1 sima (a szélszem lusta lesz, azért 1 sima!!)
2. sor (visszája): 1 sima (lusta!) *2 fordított, 1 sima* ötször, majd 2 fordított, 1 sima.

A szaporításokat a színén kell majd csinálni.

Az 1. és 2. sor ismétlésével köss 8 cm-t, majd az összes 1 db fordítottba be kell szaporítani még egy szemet, vagyis minden fordítottnak lekötöd mindkét lábát.>24 szem

Kötöd tovább, azt kötöd, amit látsz (simára simát, fordítottra fordítottat). Amikor 14 cm lett, a fordítottakba újra beleszaporítasz. Mindenhol 3 fordított lesz kettő helyett. >29 szem

Ezzel kötsz tovább 18 cm-ig, újra szaporítasz, az összes fordított 3 helyett 4 lesz >34 szem.

Ezzel kötsz tovább, 21 cm-nél újra szaporítod a fordítottakat, most 4 helyett 5 lesz mindenhol> 39 szem.

Tovább kötöd 24 cm-ig. Ha kész, ide teszel egy kötésjelölőt, ez lesz az eleje közepe. (Ez egy kicsit felesleges, de legyen! :-)
Folytatod a kötést, csak most visszafelé: a megfelelő helyeken fogyasztod a fordítottakat, minden fogyasztott sorban 5 szemmel kevesebbed lesz.

A végén leláncolod, a két véget összedolgozod.

Tipp: kezd provisional cast-on-nal (ahogy a kendőket szoktuk). Amikor az egésszel készen vagy, akkor bontsd le a horgolást, és a 3 tűs módszerrel  láncold le, így rugalmas is lesz, meg szép is.
A 3 tűs módszer a Barka kötősuliban fent van a Vénusz stóla leláncolásánál.

Még valami: fontos a próbakötés a korrekt méret miatt,  az eredeti ebből a fonaból van: DROPS Alaska. (Merinó, 50 g/70m, 4,5 mm-es tű).

2010. szeptember 20., hétfő

Aurora kendő és hozzá illő sapka



A minta és részletes leírás/magyarázat a Barka Kötősuliban jelent meg, a kendő a 16. leckében, a sapka a 17. leckében. A 16. leckében a csőkötésről, a 17. leckében a rövidített sorokról is tanulhatunk, amiket aztán nagyon is sok mindenhez fel tudunk használni.

Laminaria

A Laminaria-tanfolyam anyaga, majdnem változtatás nélkül.Az eredeti minta a Knitty-n elérhető, a chart-ok a linken találhatók.

Fordítgatta/lejegyezte: Benke Erika (ercsu27@gmail.com, www.ercsu27.blogspot.com)


Először is: bátran elő azokkal a kötőtűkkel, nem lesz olyan bonyolult, mint aminek látszik! :-)

Az eredeti minta 2 mérethez adja meg a fonalmennyiséget, egy nagyobb és egy kisebb kendőhöz. Az eredeti fonalból (600 m/100 g) a nagyobbhoz 1000 m-t ír, míg a kisebbhez (400 m/ 50 g-os fonalból) 399 m-t.
A fonalnak, amiből az első Laminaria-mat kötöttem, semmi köze nem volt ezekhez a vastagságokhoz, 125 m volt 50 g, ebből úgy 820 m-t kötöttem el a kevesebb ismétléssel. Ne számoljuk ki szűkösre a fonalmennyiséget, különben izgulhatunk a végén.

A minta modulokból áll, a Star chart és a Blossom chart annyiszor ismételhető, ahányszor csak szeretnénk, de mindig le kell kötni a teljes chart-ot!

Az utolsó 28 sor és a leláncolás meglepően sok fonalat eszik meg, a zöld (nagyobb) kendőnél az összes fonal 32%-át, a barnánál az összes fonal 42 %-t, ezt vegyük figyelembe.
Válasszunk 2 számmal nagyobb kötőtűt, mint amit a fonalunk papírján írtak. (Tolnai fonallal kötők legalább 6 mm-es (UK4) kötőtűt használjanak. :-))

Keressünk egy kevés sima, más színű fonalat meg egy horgolótűt. Lazán horgoljunk 10-12 láncszemet. Most fogjuk a munkafonalat (amiből a kendőnk lesz), és a láncszemek alsó felébe szedjünk fel a horgolótűvel 3 szemet a kötőtűnkre:


Kössünk 17 sort lustakötéssel úgy, hogy az első szemet mindig leemeljük.



 Az utolsó sor lekötése után fordítsuk el 90 fokkal a művünket, és a szélszemekből fordítottan szedjünk fel 7 szemet.



Óvatosan bontsuk le a láncszemeket, és szedjük fel az itt felszabaduló 3 szemet a bal tűre, majd kössük le simán ezt a 3 szemet.


Már meg is van a kezdéshez szükséges 13 szemszámunk! :-) Nagyon ügyesek voltunk, mert nem fog látszani, hol kezdtük a kendőnket. :-)


 A két szélen lévő 3-3 szem a kendő szegélye, és végig lustával kötjük úgy, hogy az első szemet mindig leemeljük. Ügyeljünk arra, hogy nagyon lazán emeljük le, ne törődjünk vele, ha kötés közben túl lazának tűnik, a blokkolásnál erre szükség lesz majd.
  
Máris kezdhetjük a Setup chart-ot. :)
  
Ezt a részt a kis csillagokkal kötjük a következőképpen. Három szemet együtt simán lekötünk úgy, hogy rajta hagyjuk a bal tűn, 1 ráhajtás, majd újra lekötjük, és ezzel vesszük át a jobb tűre. Egyszerűbben: 3 összefogott szembe vissza is szaporítunk úgy, hogy a szemszám ne változzon.

Figyeljünk, hogy a chart szerint a két szélső csillag nem 3 összefogott szembe készül, hanem csak 1 szembe!!! (itt szaporítjuk a kendőt)
A csillagok eltolva vannak egymás fölött, a következő sor csillagának közepe mindig az előző csillagsor sima szeme. Ez így jó bonyolult, a lényeg, hogy kövessük a chart-okat, akkor minden csillagunk jó helyen lesz.

 Az 1 szembe készülő csillagok:



A 3 szembe készülő csillagok:



Fontos: a chart csak a minta fele! Tehát az első sorunk így néz ki:

1 szemet leemelünk, 2 sima, setup chart, egyet simán lekötünk (középső szem), setup chart, 3 sima.

Jön a pihenés: a 2. sor csupa fordított a 3-3 szélszemet leszámítva (azok ugye simák). :-)

Kössük le a minta 6 sorát (a páratlan sorokban a csillagokat kötjük, a páros sorok mindig fordítottak), a végére ellenőrizzük, hogy megvan-e mind a 37 szemünk! :-)

Jöhet a Star chart, ami az égvilágon semmiben nem különbözik a Setup-tól. Kötjük szépen a csillagokat, figyelünk, hogy a széleken (és a középső szem két oldalán) csak egy szembe kötjük őket, és nem háromba.


Kötögetjük a Star chart 8 sorát, összesen 4x vagy 6x ismételjük, választhatunk. Ha 4x kötöttük le, akkor 163 szemnek kell lennie, ha 6x, akkor 229 szemnek. Ha mind megvan, örülünk! :-) Szánjuk rá az időt, mert érdemes összeszámolni, előbb kiderül, ha esetleg hibáztunk, és kevesebbet kell bontani.
  
Jöhet a Transitions chart! :-) Előzményként: a csillagnál bonyolultabb szem nem lesz! :-)

Ha 4x kötöttük le a Star chart-ot, akkor 18 sor teljes csillagunk van, és az utolsó sorban szintén 18 csillag van (az egy szembe kötötteket nem számolva).


Folytassuk a kötést a Transitoin chart-tal.
Az elején még rendkívül könnyű dolgunk lesz, ugyanis folytatjuk a már jól begyakorolt csillag-mintát még 3x, vagyis összesen 6 soron keresztül.
A negyedik csillagsornál elkezdünk egy kicsit jobban figyelni. Haladunk a chart szerint, és megfigyeljük, hogy itt váltakoznak a csillagok. Először lekötjük az egy szembe kötött csillagot, aztán felváltva kötünk 2 db "3 a 3 szembe csillagot", majd 2 db "2 a 3 szembe csillagot", az utolsó újra 1 szembe kötött csillag, jön a középső szem, majd újra egy szembe kötött csillag, aztán kettesével felváltva a 3-as és 2-es csillagok.
A kettes csillagoknál kell egy kicsit ügyeskedni, hogy hogyan, az attól függ, hogy egyébként hogyan kötjük le a szemeket. Nekem az vált be, hogy az összefogott 3 szembe kötök először egy fordított, majd egy sima szemet, így lesz 2 szem a 3-ba.


Ha ez megvan, pihenésképpen kötünk egy sor fordítottat.


A következő sorban megkötjük az első virágsor alapját. Ehhez is tudunk már mindent, csak kicsit többet kell számolnunk.
A 3 a 9-be csillag ugyanúgy készül, mit a 3 a 3-ba, csak a 3 összefogott szembe nem 3-t szaporítunk vissza, hanem 9-t. Arra figyeljünk, hogy a széleknél, meg a középső szem két oldalán 2-2 szembe szaporítjuk a 9 szemet.
Haladunk a chart szerint. Ott, ahol 3 szemet kell összekötnünk (// és \\ jelek, figyelünk, hogy a szemek úgy álljanak, ahogy kell, hiszen ez adja majd a minta szépségét. Ez megint csak a kötési technikától függ. Aki nem úgy köt, mint én, annak követnie kell a minta leírását.
// k3tog- 3 szemet együtt leköt
\\sssk - leemel, leemel, leemel, leköt
stb.


Én viszont cserélgetem a szemeket. Egyszerűen annak a három szemnek a sorrendjét megcserélem a tűn, mégpedig úgy, hogy az a szem kerül felülre, aminek "szépen" kell állnia. Ez semmivel se bonyolultabb, mint az sssk. Egyébként a " leemel, leemel, leemel, leköt"-ben a leemelésnek pont az a lényege, hogy megváltoztassa a szem állását. Én is épp ezt csinálom, csak másképp egy kicsit.
Az én technikámnál a \\-nél kell 3-t összekötni.
A //: megnézem, melyik az a három szem. Az utolsónak kell felül lennie, hogy a szirom széle szép legyen. Felcserélem a három szem sorrendjét a tűn: az utolsót a másik kettő elé teszem, és együtt lekötöm mind a hármat.
A középső szirom csücskénél meg olyan sorrendbe cserélem a szemeket, hogy nekem tetsszen a szirom alakja: általában a középső szem lesz az utolsó, aztán a harmadik, végül az első, és együtt lekötöm.
Ha ezzel most nagyon összezavartam a dolgokat, akkor kérlek, szóljatok, és készítek fotókat.
Ha bármi kérdés van, szintén szóljatok.


Folytatjuk a kötést, már minden irányban tudunk fogyasztani. :-) Ha a végére értünk a chart-nak (ezt csak 1x kell lekötni) , összeszámoljuk a szemeket. 175-nek kell lennie, ha mind megvan, örülünk, és iszunk egy finom teát. :-)
Annak is örülünk, hogy most megint megtanultunk mindent, mert a Blossom chart semmiben nem különbözik a Transition chart utolsó 8 sorától, és ezt már egyszer lekötöttük.
Jöjjön hát a Blossom, kötögetjük 4x vagy 8x kedvünk szerint. A kedvünket csak a fonalunk mennyisége, és a kendő mérete befolyásolja. :-)
Ha ez megvan, akkor folytassuk a kendőt, már csak 2 chart és 28 sor van vissza.

Az Edging chart 1-gyel kezdünk. A minta első sora ismerős lesz, ugyanaz, mintha egy sor virágmintát kezdenénk. Második sor csupa fordított, itt pihenhetünk egyet. A harmadik sortól egyszerűen csak követjük a chart-ot, csak arra kell figyelnünk, hogy a fogyasztások szemei úgy álljanak, ahogy szeretnénk.
A hetedik sorban a "b" jelölésű szemeket csavartan kell lekötni a minta szerint. Én nem kötöttem csavartan. Kipróbáltam, abszolút nem lesz szebb, érdekesebb, különlegesebb tőle a minta, ezért simán kötöttem simán ezeket a szemeket is. :-) Szóval, majd ti eldöntitek, hogy kötitek őket! :-)
A hetedik sorban arra is figyelünk, hogy ahol kell, ott dupla ráhajtást követünk el.
A következő sorban nem pihenhetünk a szokásos módon, mert figyeljük, hogy hogyan kötjük le a dupla ráhajtásokat. A leírás szerint az egyiket simán, a másikat fordítottan kell lekötni. Mindkettőt fordítottan kötöttem le, majd itt is eldöntitek, ti hogy akarjátok. Ami fontos: mindkét ráhajtást le kell kötni!
Lekötögetjük a chart 16 sorát.
Áttérünk a Chart 2-re.
Az első sort kötjük a chart szerint. Az a kereszt alakú jel azt mutatja, amit csinálni kell: jobbra keresztezzük egymással azt a két szemet.
Kötögetünk tovább a chart szerint. Csak a dupla ráhajtásokra és a lekötésükre kell ügyelnünk úgy, mit az előzőekben.
A 11. sorban hármas ráhajtásokat is kell kötnünk, és a következő sorban mindhárom ráhajtást le is kötjük.
Ha ezzel is megvagyunk, már csak le kell láncolnunk a kendőnket. :-)
A leláncoláshoz a legjobb, legrugalmasabb módszer: egyet lekötsz simán, * egyet lekötsz simán, kettőt visszateszel a bal tűre, kettőt összekötsz*, a csillag közötti részt ismételgeted, amíg van szem a tűn.
Azért még nem végeztünk ám! :-) Következik a kendőnk blokkolása. Blokkolni muszáj, hogy a dombormű, ahogy most a művünk kinéz, átalakuljon szépséges csipkévé.
Ahogy én csinálom:
Hideg vizet vagy maximum éppen csak langyos vizet engedek a mosdóba, és teszek bele egy kevés babasampont, ami tökéletesen megfelel erre a célra. A víz ne legyen nagyon síkos-habos. Beleteszem a kendőt és nagyon óvatosan átnyomkodom egy kicsit. Leengedem róla a vizet, újra feltöltöm, és hagyom ázni egy fél órát. Kicsit megint megnyomkodom, újra leengedem a vizet, és hagyom a mosdó szélére húzva, hogy kicsorogjon. Visszateszem a csap alá, és addig csorgatom rá a hideg vizet, amíg a sampon maradványai eltűnnek. Újra a mosdóban hagyom kicsorogni. Fogok egy nagy vastag törölközőt, kicsit összehajtva ráteszem a kendőt úgy, hogy ne lógjon ki, és feltekerem. Így hagyom kb. 10-15 percig, ezalatt a törölköző még egy csomó vizet kiszív belőle.
Van egy nagy darab vásznam, ami 3 rétegbe van hajtogatva, erre terítem rá a kendőt, óvatosan eligazgatom. Jó, ha van erre pl. egy jó hosszú vonalzó vagy valami ilyesmi, de ez azért nem olyan nagyon fontos. Valószínűleg úgysem pont ugyanolyan fonalat használtunk, mint ami a leírásban van, ezért a kendőnk mérete is más lesz. Ja, és kell egy bandányi gombostű is!
Először a sarkokat feszítjük ki, megtűzzük, aztán az oldalak közepét, és így haladunk tovább. A végén minden mintaegységnél legyen gombostű. A kendőt hagyjuk megszáradni, amikor teljesen száraz, akkor kiszedegetjük a gombostűket.

Kigyönyörködjük magunkat, fotózunk, és a képeket megmutatjuk ercsunak (nekem:-), hadd örüljön ő is! :-)
Ha bármi kérdésetek van, akkor tegyétek fel, nagyon szívesen segítek!
És várom a képeket a ti kendőitekről!